Cím: Bloody Cissy

Korhatár: + 18

Szavak száma: 4462

Halálfaló: Bellatrix Lestrange

Elsődleges kulcs: https://www.youtube.com/watch?v=63zSjR_nhNI

Másodlagos kulcsok: Avada Kedavra, Százfűlé-főzet

Műfaj: dráma, angst, sötét, AU, groteszk

Jogok: az írónőt illetik.

Figyelmeztetések: pszichológia, kínzás, elborultság, groteszkség, gyilkosság, nemiség, csapongás

Tartalom: Idézd meg a tükörben éjfélkor egy gyertya lángja mellett Bloody Maryt. Érezd a félelmet, érezd, hogy ő mennyire élvezi ezt. Ez a célja. Kiprovokálni az ellenszegülést, hogy aztán így végezhessen veled, félelmeidbe fojtva, tekintetedtől megfosztva.

Bellatrix Lestrange hitt, és hite embere lett. Hitt a vérben, a hatalomban. Tudta, hogy teheti ezeket magává, hogy manipulálhatja a történéseket, hogy ő nyerjen, ő legyen a Végzet Fekete Menyasszonya. Megszerezte az elvakultság tudását, feltétlen odaadással a szenvedélyének élt, és nem engedhette meg, hogy ebben bárki megakadályozza. Saját (test)vére lázadt ellene, és a legédesebb módon kötelezte a bosszú. Nem választás kérdése volt.

Megjegyzések: Kedves olvasóm! Remélem, tengernyi figyelmeztetésem nem vette el a kedved attól, hogy közelebb is megismerkedhess művemmel. Előtte azonban figyelmedbe ajánlanék pár zenét, amik egész biztosan megadják a hangulatot ehhez a sötét kis meséhez.

Egy valamire azonban megkérlek: ha pontozásra adnád a fejed, kérlek, előtte olvass, kutakodj, és realizálj a kulcsaimról, ahogyan azt én is tettem írás előtt.

Nos, akkor a zenék:

Kosheen – Recovery

http://www.youtube.com/watch?v=f7KWyo8UFZI

Pendulum - Coma

http://www.youtube.com/watch?v=sMvgw1LYg3U

Pulsedriver – Insane

http://www.youtube.com/watch?v=rpmh0yAYsWk

Rammstein – Du hast

http://www.youtube.com/watch?v=-gZ25MYwWpM

Limewax – Agent Orange

http://www.youtube.com/watch?v=GsbsbmmiXk8

Mindhunters – Eat dis

http://www.youtube.com/watch?v=ryOEJMSS1FE

Phunk Investigation – Relax

http://www.youtube.com/watch?v=4De3eeLw6S4

És ha még hallgatnál:

Swedish House Mafia – Greyhound

http://www.youtube.com/watch?v=BV6gtXnUKVs

Ace of base – Happy Nation

http://www.youtube.com/watch?v=P8dzFRGB6K8

Dj Kucho – To Russia with love

http://www.youtube.com/watch?v=lueis-0-cNE

Kellemes olvasást kívánok, kedves olvasóm.

Bloody Cissy

Így van rendjén – nyugtatta magát Narcissa, miközben gondterhelten fel-alá járkált a szalon méregdrága perzsaszőnyegén. Cipősarkainak kopogását elnyomta a vastag szövet, azonban ajkának apró remegését és ijedt, aggódó tekintetét semmi sem tudta elrejteni.

Hiába volt elviekben „megoldva” a probléma, még mindig úgy érezte, hibát követett el. Magányosnak érezte magát és félt, szülei viszont még mindig a dolgozószobában beszélgettek a gyógyítóval. Ha Narcissát nem úri hölgynek nevelték, biztosan nekiállt volna hallgatózni, de így csak maradt az ideges járkálás és a tengernyi kétség.

Ha legalább Lucius odaért volna korábban! Jegyese nélkül, habár ezt még magának sem szerette beismerni, egyre inkább elveszett volt. Narcissa erős nőnek tartotta magát, de nem tagadhatta, hogy szüksége volt a férfira, főleg egy ilyen nehéz helyzetben.

Andromeda nem is sejti, mi történik itthon – gyűrte ráncba a hölgy finom keze a mélyvörös, bársony talárt a csípőjénél. Szeretett volna azonnal testvéréhez rohanni, egy levelet, egy patrónust vagy bármi mást küldeni neki, de nem tette. A szülei botrányt csinálnának, hogy a kitagadottal beszél, még akkor is, ha kisebbik lányuk soha sem tekintett úgy a nővérére, mint egy vérárulóra, csak azért, mert hozzáment ahhoz, akit szeret.

Persze ezt nem hangoztathatta nyilvánosan. Még Luciusnak sem számolt be arról, hogy hiányzik neki Andromeda, mert félt, hogy elvette volna a férfi kedvét a frigytől, pedig igazán, semmi másra nem vágyott, mint kikerülni a szülői házból, és végre a szeretett emberrel élni.

Mégsem indítványozott titkos levelezést Andromedával, rettegett attól, hogy az is kiderülne, így csak elfojtotta magában szeretett nővérének hiányát, amit még jövendőbeli férjének kedves szavai sem tudtak kompenzálni.

Apró házimanó bukkant fel, alaposan megijesztve a gondolataiba merülő Narcissát. Bűnbánó arccal tájékoztatta, hogy Malfoy úrfi megérkezett, és bebocsátást kér, mire a hölgy megadta az engedélyt, és feszülten várta, hogy kicsit sem ladyhez méltóan a karjaiba vethesse magát, amint kitárulnak az ajtó szárnyai.

Hamarosan szőke hajú lord lépett a szalonba, fekete köpenyén látszott, hogy kint bizony az évszaknak megfelelően szakad a hó. Narcissa azonban alig bírta türtőztetni magát, és mielőtt a férfi csókját a kezén érezte volna, már rég a fekete köpeny vállrészét áztatták könnyei.

- Megkaptam a leveled, kedvesem. Mi történt? – A finom, halk szavak alig hallatszódtak a kandallóban pattogó tűztől, de a hölgy mellkasában máris éledni kezdett az a fajta meleg, amit csak Lucius tud szítani a testében. Próbált erőt venni magán, de az egész napos feszültség könnyek formájában távozott a testéből, nem tudott úrrá lenni a zokogásán, és valahol nyugtatta a tudat, hogy a férfi előtt nem is kell szerepet játszania. Már nem.

- Hajnalban Bella megint furcsán viselkedett… kínozni kezdett egy házimanót, minden ok nélkül, és a nevetésére keltem… akkor mondtam el a szüleimnek, hogy aggódom, és a félelmem rábírta őket, hogy gyógyítót hívjanak. Most a Mungóban vizsgálják, édesanyámék pedig a felelős gyógyítóval beszélik meg a részleteket. – Narcissa ajka folyamatosan remegett, de jegyese pillantására kissé bátrabbnak érezte magát.

- Van már valami eredmény? – érdeklődött Lucius.

- Nincs… ma éjszakára bent tartják, és talán még egy kicsit tovább is. Nem tudjuk, mi lehet a baja.

Lucius csak bólintott egyet, és odavezette menyasszonyát a tűzhöz legközelebb eső kanapéra, majd töltött neki egy csésze teát, ami a közeli asztalon állt. A hölgy elfogadta az italt, de nem ivott belőle; üres tekintettel meredt a tűzbe, valami olyat nézett, ami látszólag ott sem volt, és a férfi unszolására is csak ímmel-ámmal emelte ajkához a csészét.

- Narcissa, kérlek, igyál, tényleg jót fog tenni, kedvesem.

- Nem kívánom.

- Vértelen az arcod, és a kezed is hideg. Ez majd felmelegít.

Csak bólintott, jól esett neki, hogy a férfi ennyire törődik vele, de nem tudta kimutatni a háláját, ezért csak bámult a tűzbe, de lélekben valahol teljesen máshol járt.

***

Erős szíjak kötötték oda Bellatrix csuklóit és bokáit az ágy vaskeretéhez. Ez az eljárás nélkülözhetetlen volt; az említett olyan vadul rúgkapált, amikor ágyba kényszerítették, sőt, a vizsgálatok alatt is, hogy egyetlen megoldásnak e mágikus bilincseket látták.

- Engedjetek el, ti utolsó korcsok… - hagyta el Bella száját egy apró szitokszó-töredék. Míg meghallgatásra találtak szavai, addig sokkal több és válogatottabb sértést mondott, mint azokat a fájó átkokat, amik mindig célba érnek.

A gyógyítók és nővérek próbálták figyelmen kívül hagyni a mocskos szájú pácienst, és a munkájukra figyelni, de a vonakodó beteg sehogy sem állt kötélnek. Szavaival, tetteivel, minden egyes mozdulatával az ellen volt, hogy ott tartsák.

Sötétségbe borult a folyosó, Bella azonnal az ajtóra kapta tekintetét, hátha belép rajta valaki, akin levezetheti dühét, akin csillapíthatja gyilkos indulatának egy részét. De nem jött senki. Nem volt más, csak a hideg vas, az éles szorítás. Nonverbális szavaira sem érkezett semmi válasz, pálcáját már a hallban elkobozták tőle.

Sosem érezte magát ennyire kiszolgáltatottnak. Mindig ő uralta a figyelmet, az elismerést, már a jelenléte is félelemmel vegyes tiszteletet ébresztett mindenkiben, erre most itt feküdt, úgy, hogy még saját testét sem birtokolhatta. Tükröt sosem raktak a pszichés betegek szobájába, egyrészt nehogy kárt tegyenek magukban, másrészt a magány szigorú előírás, nem találkozhattak saját hasadt énképükkel. Izoláltan csak a gondolatok maradhattak, hátha elindul az öngyógyítási folyamat, de ez csak remény volt, felesleges és hiú, mert nem kell ahhoz vizuális leképződés, hogy a tudat tökéletesen kettéosztódjon, vagy átalakuljon valami teljesen mássá.

A gondolatok áramlani fognak, ez törvényszerű, de hogy segítenek-e... Az emberek naivak.

Elárult a húgom. Az egyetlen megmaradt húgom. – Vérvörös ködként lepte el az agyát a bosszú, a vágy, hogy ezer kis apró darabra átkozza szét a saját vérét, egyenként kitépve szőke hajszálait, aztán a végtagjait, hogy utána lassú, fájdalmas kínzást követően megölje.

Az emberek szeretik azt feltételezni, hogy valahol belül lakik még bennem valami, ami jóindulathoz hasonlítható - micsoda hülyeség ez! Ha egyszer valakit így megmérgez a vágy, mint engem, az az utolsó sejtig megváltoztat mindent. Próbálkozhatnak ezek a szerencsétlenek bármivel, azon kívül, hogy időlegesen szedálnak, semmit sem fognak elérni. Kettő tiszta percre van szükségem, nem többre, és el tudom szabadítani az energiát, ami ezt a helyet utolsó ízéig fel fogja emészteni. Bíborba öltöztetett ünnepséget rendezek, aminek én leszek a királynője, és minden üveges tekintet be fog hódolni előttem.

Nem fogta fel, nem értette meg. Minél inkább vágyott a gyilkolásra, a fájdalomra, a kínzásra, a vérontás csak növelte szomját. Nem volt elég, hogy belerúgott egy manóba. Nem volt elég, hogy tüzes vasat nyom a szemébe. Nem volt elég, ahogy a kis test rimánkodva vonaglik előtte. Nem, nem. A tovább nem lehetőség volt, hanem kényszer, életfeltétel.

Tökéletes szolgája lett a Nagyúrnak, könyörtelen volt, de ugyanakkor elegánsan is tudott gyilkolni, ha arra volt szükség, ám a többiekkel ellentétben belőle hiányzott a félelem és a megbánás. A vér koronázatlan királynőjének érezte magát egészen fiatal kora óta.

Mániákusan hitt mindenben, amibe belenevelték, és minden annak ellentmondó dolgot hevesen elutasított. Belenevelték a vér szentségét, hogy azt mindenáron tisztán kell tartani. Megtanították, hogy a hatalom nem más, mint egy zsúfolt helyiségben uralni a tekintetet, hogy senki se merészelje állni. Hogy ne ő legyen az, aki elfordul, és csak egy létezőnek engedheti meg, hogy alávesse, minden varázslók urának, magának Voldemortnak.

Tökéletes úrnője lett ennek a tulajdonságnak. Hosszasan bele tudott feledkezni a tekintetekbe, olvasott belőlük, és nem tetszett neki, amit ott látott. Undorodni kezdett a gyávaságtól, hogy harc nélkül mindenki visszalép, hogy nem engedik meg neki, hogy úgy vegye át az uralmat, hogy előtte meg kelljen küzdenie érte, hogy kibontakozhasson zsenialitásában... csak átengedték. Először csupán kicsit dühítette, majd egyre fokozódott, és eljött a pont, amikor nem bírta tovább: korábbi apró, vérontó csínyek helyett megjelent a démon éretten és kifejletten.

***

Régen is voltak jelei – gondolkodott el Narcissa, amikor Lucius magára hagyta pár percre. – Folyton a hajunkat húzta, elvette a játékainkat. Azt mondta, ő az idősebb, ezért megteheti. Mindig bántotta, kínozta a kisebbeket… de mintha ezt kinőtte volna… esetleg csak nekünk nem mutatta? Lehet, megtanulta, hogy úgy kell intéznie a piszkos kis dolgait, hogy mi ne sejtsünk róla semmit… mennyi rivalló érkezett haza Bella miatt mindig…

Volt egy nagyon halvány emléke egy estéről, amiről nem tudta, hogy tényleg megtörtént-e. Képtelen volt megmondani, mikor történhetett, csak azt, hogy már nem gyerekek voltak, és csupán ketten voltak a kúriában. Bella lépteit hallotta a folyosón, úgy érezte, követnie kell. Annyira homályos volt az egész, mintha csak egy álom lenne, de egyes részleteit húsba markolóan tisztán érzékelte a mai napig.

– Nézz a szemembe, Manó! – üvöltött rá. – Ellenszegülj már, Merlinre, ha én parancsolom neked! – A manó csak összefüggéstelenül habogott, reszketett, és már sírt is, olyan kétségbeesetten, hogy Narcissa mind a mai napig libabőrös lett, ha erre gondolt.

– Bubby nem tud, úrnőm, Bubbynak szolgálnia kell, Bubby nem tud ellenszegülni – sipítozta, majd éles kiáltás követte. Agyvelőig hatoló, sötét kiáltás, ami összetéveszthetetlen volt. Halálfélelem. Aztán elhallgatott, és semmi további részlet vagy villanás, csak ennyit tudott felidézni az egészből.

Hogy nem vettem észre, hogy a nővérem egy szörnyeteg? Hogy lehettem ilyen naiv?

Mindig fekete mágiás könyveket bújt, meg akarta ölni Andromedát, amikor azt mondta, hozzámegy egy muglihoz… akkor persze a családom tagjai is dühösek voltak, talán csak én egyedül vettem észre a gyilkos szándékát. Talán én is túl későn. Nem viccelt soha, ha elvekről volt szó, túl hamar került a halálfalók belső körébe. Nincsenek ilyen egybeesések, létezik rossz boszorkány, és az én nővérem az. Nem akadályozhatom meg, mert én lennék az első ember, akit minden lekiismeret-furdalás nélkül bedarálna. Most én vagyok az az ember, aki megpróbált neki ellenszegülni.

Narcissa kezében megremegett a csésze.

***

Az a rohadt ribanc. Bebörtönzött, diliházba záratott, amikor ő való ide! Az a szőke ribanc, meg a kedves kis jegyese… hát persze! Narcissa is csak ahhoz ért, hogy kúrassa magát azzal a ficsúrral, én már útban voltam a nagyságos kisasszony terveinél! Nem értik, nem értik…

De meglásd, Narcissa… meglásd, bosszút állok rajtad! Nem fogom elviselni, hogy életem végéig csípős bájitalokat tömnek le a torkomon, és láncon tartanak, mint egy veszett ebet! Nem tűröm el!

Vadul harapdálni kezdte ajkait, erősen tépte a húst, egészen addig, míg vér nem patakzott az érzékeny szájból. A vér édes, fémes íze újfent elbódította, ő pedig nem győzte inni, nyelvével egyre több és több folyamot fogott fel, és tébolyultan kacagott.

Szüksége volt a katalizátorra. A vér maga a hatalom - visszhangoztak fejében Ura szavai, mikor saját magából merített erőt. Ahogy egyre több vér csurgott végig az állán, le a torkán, földöntúli eufória töltötte el, és érezte, hogy átjárja a folyékony hatalom.

Mikor is kapott rá erre? Hát persze, hát persze! Az első egy bagoly volt, méghozzá annyira gyönyörű, hogy meg kellett szereznie. Megszerezni csak úgy tudta magának az emléket, ha elpusztítja. Levágta a fejét… Az a kedvenc, éles tőre még mindig a… elkobozták. Azt is elkobozták.

Furcsa grimaszba torzultak vonásai, kirázta arcából fekete, göndör haját, és üdvözülten elmosolyodott. Hóbagoly volt. A vére olyan ütemben és intenzitással távozott, hogy egy ponton az arcába csapott, pont a szája fölé. Édes volt, mint a méz, és ő nevetett, pedig a bagoly vére nem volt különleges, de megszerezte magának a létezését, elvette tőle, és kiüresedett szemében kihunyt a méltóság.

No, sebaj. Tudatlan emberek, a likvid varázslat bennem van, nem kell hozzá sem éles tárgy, sem varázspálca. A vér szerelem. A szerelem meg ugyebár minden akadályt legyőz. A saját véreddel szeretkezni nem más, mint kiteljesíteni a végtelenséget.

Soha sem tudták rábizonyítani a gyilkosságokat. A tündérmanókat ölni piti kis ügy volt, amolyan pótcselekvés, éppen csak éltette, de az éhségét nem csillapította. Ideig-óráig el lehetett vonni ezzel a figyelmét, de alacsonyabb rendű lények már nem jelentettek kihívást, egyszerű gyakorló példák voltak. Belőlük hiányzott az a több, amire olyannyira vágyott, megszerezni magának a tekinteteket, a vért, a hatalmat, hogy legvégül csak ő maradjon a Sötét Nagyúr mellett, mint leghűségesebb, legkiválóbb tanítványa.

Az első gyilkossága - oh igen, még nem töltötte be akkor a tizenhetet! - mámorító volt. Tisztán emlékezett arra a napra, amikor az a mugli kölyök véletlenül őt találta el egy kővel, amivel célba dobáltak. Sosem ment nyomós érv nélkül közéjük, akkor is feladatot teljesített, mire ő odament, és a körülöttük szaladgáló kiskutya torkát egy fél mozdulattal elvágta.

Beindították a szomorú könnyek a hatalmas szemekben, a manó óta felizgatta, ha valaki hisztérikusan sikoltozott, és azok a makacs, nagy szemek, amik még könnyek között is követelőztek, megtették a várt hatást.

Első számú afrodiziákuma mindenképpen a halálsikoly volt. A kislány elfutott, a bátyja utána akart menni, de Bella nem engedte. Egy pálcamozdulattal megbénította, és elővette a szeretett kis tőrt. Szerette… imádta látni a szemében a félelmet. És ő viszont imádta azt az iszonyatot, amit rajta látott. A kicsorduló vért, a csontok ropogását.

Minden pórusod tiltakozik a fájdalom ellen, igaz? Visszakozik. Pedig a gyilkolás egy gyönyörű aktus, semmi más. A véred végre tiszta lesz azzal, hogy megszabadítottalak az értéktelen kis életedtől, és mindezek ellenére a sajátommá tettelek.

Egyre inkább inspirálta a félelem, amit keltett, ha rettegtek, ha összehúzták magukat, ahogy a szobába lépett. Kötelességszerűen, mint egy kimondatlan szabályt sugallta magából, hogy féljenek tőle. Az ostoba emberek viszont, mint a húgai, képtelenek voltak erre, tulajdon butaságuk akadályozta őket abban, hogy elfogadják csodálatosságát.

Életeleme lett a gonoszság, minden keserű mellékízével. Kezdetben csak annyi, ha meghúzta a lányok haját, ha összetörte a játékaikat, ha homokot dobott a fiúk szemébe és belelökte őket a hóba. Majd a büntetések. Sokszor a kezére csaptak, hogy nem szabad, de őszintén, néha már pont ezért csinálta. Élvezte, hogy büntethet, élvezte, ha büntetik. Élvezte és dühítette egyszerre, ha valami az akaratával szemben ment.

Sokszor megszidták a szülei. Előttük felépítette az illedelmes, jó kislányos álcát, és folytatta, az idő múlásával egyre vadabbul, egyszerre uralkodott rajta, és uralta ez a szemlélet. Aztán megint elbeszélgettek vele, ő bólintott, hogy megértette. Megértette, persze, azt hogy ő többre született, mint a családja, és őt csak egy valaki értheti meg.

Vigyázz, Narcissa. Ott támadok, ahol nem is számítanál rá. Előlem már nem véd meg semmi, eljött az ideje, hogy végre te is tisztán láss.

***

- Mennem kell, kedvesem – állt fel Lucius a kanapéról, és köpönyege után nyúlt. – Holnap a szokott időben érkezem.

Nem vallotta be magának, de féltette a nőt, a menyasszonyát. Mindenkitől meg akarta védeni. Valahol felsejtett benne a kép, hogy kedvese még véráruló testvére elveszését sem dolgozta fel, és idegeit most az idősebb nővér iránti aggodalma is felőrli… Aki miatt maga Lucius is komolyan aggódott, és nem azért, mert féltette volna Bella pszichéjét, hanem mert ő hallott dolgokat, amik túl vadak lennének mezei pletykának. Saját szemével látta, hogy milyen kegyben áll a Legsötétebb Mágusnál, annál, aki senkiben sem bízik - csak egy elvakult őrült képes neki ilyen tökéletességgel megfelelni.

Magától a gondoktól azonban nem tudta megvédeni menyasszonyát, de szerencsére az őrült nő be volt zárva.

Nem tudott mást tenni, csak hogy mellette állt, míg lelkének démonai el nem csitultak, s Lucius, mint szerelmes férfi (persze a fejében nem így hangzott), s mint gyengéd, jövőbeni férj, ezt kimondatlan kötelességének tartotta. Átölelte a reszkető vállat, megfogta a jéghideg kezet, és próbálta felmelegíteni a folyton elrévedő tekintetet.

Nehezen búcsúzott el tőle, pedig csak mellette szeretett volna maradni. Az a fél év, amit még csupán jegyesekként kellett eltölteniük, nagyon hosszú időnek tűnt. Szerette már oltár elé vezetni, mellette ébredni, esténként jó éjt csókot lehelni az ajkára… de a Black család hagyományai szerint a lányok csak húsz éves koruk után mehetnek férjhez, ez így van rendjén. Elfogadta a hagyományokat, tisztelte őket, legalább annyira, mint választottját.

Visszanézett a kúriára, mielőtt hoppanált volna, és nehéz szívvel gondolt a szőke hölgyre, aki a kanapén ült, tartásában nemesi rangjához méltóan, de arcán megannyi fájdalommal. Tudta, hogy álmatlan lesz az éjszakája, de nem számított. A szeretett nőért nem áldozatok az álmatlan éjszakák.

Hacsak nem válsz az álmatlan éjszakád áldozatává te magad.

***

- Lucius? Mégis mi ütött beléd? – suttogta a nő ijedten, de örült a férfi közelségének, és hogy mégsem kell egyedül maradnia.

- Kedvesem, az esküvőnk szűk fél év múlva lesz. Én már nem akarok várni. – S kéretlen vágy tükröződött a szép metszésű arcon. – Szeretnék veled lenni, hogy teljes egészében az enyém lehess, és persze én is a tiéd.

- Várunk kell a nászéjszakáig… – A szőke szépség riadtan hezitált, de a félelem nagy úr, és ő most rettegett attól, hogy egy egész sötét éjszakát egyedül töltsön.

Nem csoda, tökéletes úri nevelést kapott. Megtanították, hogy mosolyogjon, ha dühös; hogy elrejtse a fájdalmat és lenyelje a szitokszavakat, ha a magas sarkú cipő feltörte a lábát, és semmi esetben se dobja oda magát csak úgy senkinek.

Nem tagadhatta, hogy Lucius volt az a férfi, akinek az égiek szánták, vele akarta leélni az életét… de… de… felhőtlen élvezetkinyilvánítás ilyen fiatalon? Tizenkilenc évesen? Megbeszélték, hogy az esküvő után adja magát neki, amikor betölti a húszat. Andromeda is csak akkor ment férjhez… és most amúgy is ideges volt. Bella elszökött, és… elgyengült.

Lucius azonban nem várt több szót, több értékelhetetlen, felesleges indokot, melegen és szeretőn a karjaiba vonta. Úgy tűnt, betéve tudja a járást a kúriában, amilyen tudatosan közlekedett. Hol éhesen csókolta menyasszonya száját, hol a talárt ráncigálta le magáról, hol húzta-vonta Narcissát a szobája felé. A lányt melengette a tudat, hogy valakié lehet, így észre sem vette, hogy milyen erőszakos néha a vőlegénye, feltétel nélkül megbízott benne.

Ennyire félreismertem volna? – nyilallt bele a fájdalmas igazság a hölgy elméjébe, de egy percig sem tiltakozott a puha ajkak játéka ellen. A férfi szája édes volt és alapos, minden egyes zugát bejárta a testének, de valahol fájt. Nem vágyott rá, szerette volna, ha nem így, és nem ez történik.

Hatalmas pupillájú, szürke szemeiben nem volt sem együttérzés, sem pedig szerelem, csak egy féktelen vadállat, aki fel akarja őt emészteni az utolsó morzsáig, de mégis érzett egy olyasféle elemi vonzást, aminek a fájdalom ellenére sem tudott nemet mondani.

Fájt, minden pillanat fájt. Vörösen izzott az összes érzékeny idegrostja, de csak annál ragaszkodóbban kapaszkodott a férfi erős vállaiba.

Ugyan önként ment bele, de kihasználhatnak, semmit érőnek, könnyen kaphatónak, és egy utolsó senkinek érezte magát, miközben jegyese teste alatt vonaglott, és a könnyeit nyeldeste. Ennyire félreismertem volna?

Csak feküdt és nézte a szeretett férfit, aki már nem az volt, aki régen. Félt, hogy őt is elveszíti, abban a pillanatban pedig minden egyes sejtje fájó pontként lázadt fel. Ha ez vár rá a hosszú házasságuk alatt…

Lucius öltözni kezdett, és Narcissa is magára kapta a könnyű, zöld selyem hálóköntösét, és szemlesütve nézett a vérfoltra a lepedőn.

Jegyese haja hirtelen feketébe váltott és göndörré vált, szemei sötétebbek lettek, mint a pokol, és akkor újra belenézhetett nővére vigyorgó arcába.

- Nem basztál ki velem, hugicám – nevetett fel tébolyultan, és mire Narcissa megszólalhatott volna, saját pálcáját előhúzva mondta ki a varázsigét. – Avada Kedavra!

A szőke kisasszony élettelen teste láttán újra csak kacagott. Aztán elgondolkozva vette magához a kandalló mellé állított piszkavasat, és húga nyitott szemű holteste mellé sétált.

- Nocsak… ne nézz rám ilyen megrovóan. Segítek, hogy ne lásd azt a mocskot és fertőt, amit erre a világra hozok. Az enyém vagy, véred voltam, vérem vagy.

Két mozdulat: a vér illata, a kék szemek csillogása már örökre kihunyt. Bella ismét nevetett, miközben megpördült a sarkán, és eltűnt a vértócsában fekvő, még langyos test mellől.

Vége

HA TETSZETT A TÖRTÉNET, SZÓLJ HOZZÁ!