Cím: Danse Macabre

Korhatár: +18

Halálfaló: Lucius Malfoy

Szavak száma: 6994

Elsődleges kulcs: http://www.youtube.com/watch?v=k1-TrAvp_xs

Másodlagos kulcsok: Legilimens, Veritaserum

Műfaj: Dráma, Angst

Jogok: J.K. Rowlingot illetik, a novella megírásából és publikálásából semmilyen személyes hasznom nem származik.

Figyelmeztetések: Kínzás, szereplő halála

Tartalom: A novella Lucius Malfoy belső harcait, félelmeit és „leépülését” taglalja, felismeréseket sorakoztat fel, szembeállít két oldalt és szabadjára engedi az őrületet. Talán szeretni fogod, talán utálni, talán egyáltalán nem mozgat meg, de az is lehet, hogy elszabadít benned valamit. Bárhogy is lesz, kérlek, oszd meg velem a véleményed!

Megjegyzések:

Apró segítségek, hogy könnyebben eligazodhass a műben, és ne érhesse szó a ház elejét ^^

~ Danse Macabre: Haláltánc
~ Le terreur au coeur du Seigneur: A Lord szívének rettegése

~ Le noir de l’âme du Seigneur: A Lord lelkének sötétje

~ La folie du Seigneur: A Lord elméjének tébolya

~ Lacrimosa magyar szövege:

Könnyel árad ama nagy nap,

Hamvukból, ha föltámadnak

A bűnösök, s számot adnak.

Uram, nekik adj jó véget,

Kegyes Jézus, kérünk Téged,

Add meg nekik békességed. Ámen.

Azért választottam a Lacrimosát kulcsomnak, mert tartalmában közel áll a varázstalan származású, egyszerű emberekhez és az „ő vallásukhoz”; a további magyarázatot a művet elolvasva találod meg.
 

~ haute coture:

Szó szerinti fordításban: „magas szabászat”.

Értelem szerint: magas színvonalú, nemes kivitelű ruhakészítés, az exkluzív, egyedi gyártású divatcikkekre vonatkozik.

Ajánló: Végül, de nem utolsó sorban az elmaradhatatlan ajánló a könnyebb átélés érdekében J A dallamokat elnagyolt sorrendben linkelem, nem szoros a menetrend, de nekem így adták a legtöbb segítséget J Ha időd engedi, hallgasd őket olvasás közben!
www.rainymood.com – Chrome böngészővel, közepes hangerőn tökéletes hangulatot biztosít, folyamatosan hallgattam, míg dolgoztam.

1. rész http://www.youtube.com/watch?v=nkxgQdeU968
2. rész http://www.youtube.com/watch?v=Gawr6luOGvs

                       http://www.youtube.com/watch?v=JO4CkEjcOEg

                       http://www.youtube.com/watch?v=lphNyQ9JOP0

3. rész http://www.youtube.com/watch?v=_XjADbCTQbE

                      http://www.youtube.com/watch?v=7nFZScIGubk

                      http://www.youtube.com/watch?v=yQJOe308K5o

                      http://www.youtube.com/watch?v=k1-TrAvp_xs

                      http://www.youtube.com/watch?v=Q2Ug0kEn2g8

~ Danse Macabre ~

Le terreur au coeur du Seigneur

Sűrű, fekete ködből kibontakozó alak tűnt fel a Malfoy kúria lépcsőjén. Köpenyéről hullámokban pergett valami sötét, szénnek tetsző csillagpor és az eső, míg végül a szél el nem fújta mindet. A komor délután szeszélyes sóhajai vadul cibálták a magas, szőke férfi haját és talárját, de ő mit sem törődve az esővel és a széllel, lerázta magáról a természet markát, majd belépett a kúria előcsarnokába.

Hosszú léptekkel vágott át a harci páncélokkal szegélyezett hallon és felsietett a lépcsőn. Kimért biccentéssel köszöntötte szalonból kilépő, kedvesen mosolygó feleségét, de rögtön ott is hagyta; nem várta meg, míg szívélyesen üdvözli, vagy a napja felől érdeklődik. Narcissa szemében a magány elemésztő fénye tompán csillant, de hallgatag maradt, nem adott hangot a szomorúságának. Tudta, hogy hitvese nehéz időszakon megy keresztül, így nem zaklatta a kérdéseivel és felesleges fecsegéssel. Belekarolt hát a magányba, ki oly hű társa volt hónapok óta, és sétára indult a kúria ódon falai között.

Lucius ingerülten lépett be az irodáját rejtő fafaragásos ajtón. Nyughatatlanul rótta a köröket faltól-falig, teljesen tanácstalan volt; nem tudott mihez kezdeni az információkkal, amik a birtokába kerültek. Még mindig égett az arca Piton vesébe látó pillantásától, szavai pedig erőszakosan visszhangzottak az elméjében.

Draco szerelmes… abba a lányba…

Képtelenség.

Nem a szerelem tényével nem volt kibékülve, sokkal inkább attól tartott, hogy hónapok óta gyötrő rossz sejtése és a pletyka tényleg beigazolódik. Úgy érezte, cselekednie kell, de fogalma sem volt róla, hogyan deríthetné ki az igazságot anélkül, hogy ne sérülne a családi béke, illetve a Malfoyok tekintélye. Megelevenedett rémálmai kísértették fáradt elméjét, szürke szemei gondterhelten vizslatták a perzsaszőnyeg mintáját; mintha csak a szövet szálai közt remélné a megoldást.

Lerogyott kedvenc karosszékébe, de most még a jól megszokott kényelem sem vidította fel, ahogy a gazdag, válogatott könyvgyűjtemény és méregdrága festmények sem. 

Homlokát az ébenfa asztal szélének támasztotta. Ez korábban mindig bevált, ha kényes helyzetekre kellett megoldást találnia, vagy bonyolult cselszövéseket kieszelnie, de most minden ármánysága és jó érzése cserbenhagyta.  Némán hallgatta az ablaktáblákon kopogó esőcseppek hangját.

Hívatlan vendégek, mint az érzések, miket nem kívánunk…

Mélyeket lélegzett, de az indulatai csak nem csillapodtak.

Halk pukkanás zökkentette ki sehová sem vezető gondolatai rengetegéből. Egyszerre gőzölgő tea és frissiben sült gyömbéres-fahéjas sütemény illata töltötte be a cseppet sem vidám helyiséget. Lucius hátradőlt bársony székében, és masszírozni kezdte a halántékát, de egyebet nem reagált.

Egy, a szokásosnál is véznább házimanó aggodalmasan toporgott az íróasztal mellett és rongyokba kötözött ujjait tördelve várta gazdája véleményét az uzsonnáról, illetve az engedélyt, hogy távozhasson.

A szőke férfi unottan bámulta a gusztusosan felszolgált délutáni teát. Elgyötört tekintete egyik csészéről a másikra vándorolt, majd megállapodott a gyömbéres-fahéjas csodával telepakolt tálon. Pennájával fintorogva pöckölgetett egyet a tálcán felhalmozott teasütemények közül, majd mikor megelégelte a szótlanságot, beleharapott az egyikbe. Olyan arcot vágott, mintha sárral töltött zokniba harapott volna. Fitymáló elégedetlenségét látva az előtte ácsorgó

házimanó visítva mentegetőzni és hajlongani kezdett.

- Száraz! És nem elég édes – közölte fintorogva és hanyag mozdulattal a tálcára dobta a kekszet.

- Bocsásson meg, gazdám, Blinky jobban oda fog figyelni, uram! Többet nem fordul elő! – sipította a manó és olyan mélyen meghajolt, hogy a fülei a szőnyeget súrolták.

- Ha az esti bálon is ehetetlen ételt szolgáltok fel, kitekerem a nyakatokat! Nem fogtok engem lejáratni ilyen – elhúzta a száját – száraz, ízetlen borzalommal. Kapjátok össze magatokat, különben kidoblak benneteket a házból mind egy szálig! Bonyolultan fogalmaztam? – tette hozzá vontatott stílusban Lucius, mintha attól tartana, a szolgája nem fogja fel, mit mond.

- Igenis, gazdám, Blinky megértette – motyogta a manó. Hatalmas szemeiben könnyek gyülekeztek, de inkább lehajtotta a fejét, nehogy ezért is megszidják.

Remegő kezekkel nyúlt a tálért, hogy aztán eltűnjön vele a helyiségből. A szeme sarkából Luciusra sandított és behúzott nyakkal várta, hogy Malfoy a fejére csapjon a botjával, ahogyan „jó kedvében” szokott, de nem történt semmi.

A férfi épp a felszolgált teát ízesítette, és citromot facsart a csészébe. Belekortyolt, és szó nélkül folytatta elfoglaltságát, többé nem foglalkozott Blinkyvel. A manó megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. Rettegett tőle, hogy a gazdája ugyanúgy nyakon önti az ihatatlan forró teával, ahogy pár évvel ezelőtt Draco tette.

Vékony kis lábai megremegtek a tálca súlya alatt, ahogy az ajtó felé masírozott. Lucius szemöldök ráncolva pislogott a potyogó kekszek kíséretében távozó Blinky után.

Zsigeri düh vegyült az ereiben lüktető vérbe; legszívesebben megfojtotta volna szerencsétlen szolgáját, aki mindenben a legjobbat próbálta előteremteni a családjának.

Tisztában volt vele, hogy a manó halálától nem változna semmi, nem javulnának a dolgok, és nem érezné jobban magát, de még csak pillanatnyi örömöt sem okozna, ha kiszorítaná belőle a szuszt. Nem ő volt a felelős gazdája nyomorúságos óráiért, hanem valaki más…

Le noir de l'âme du Seigneur

Illedelmes kopogás törte meg a fojtogató csendet.

- Hívattál? – Draco választ sem várva lépett be a helyiségbe. Kényelembe helyezte magát a vendégfotelek egyikében és várakozásteljesen apjára meredt. – Mi lenne az a fontos és halaszthatatlan dolog? – sürgette.

- Úgy kérded, mintha egyéb fontosabb elfoglaltságod is volna a seprűd fényezésén és házimanók hátba rugdosásán kívül – szúrta oda Lucius. Arra sem vette a fáradtságot, hogy felpillantson az asztalán szétterített iratokból. – Teát?

Draco eleresztette a füle mellett a csípős megjegyzést. Gyanútlanul nyúlt a felkínált csésze után és érdeklődve figyelte, mivel foglalatoskodik az édesapja.

- Ez hideg – jelentette ki rosszallóan. – Mik azok a papírok?

- Nem erényed a pontosság – tért ki a válasz elől fejcsóválva a férfi, de fia erre a burkolt sértésre sem reagált. – Száll a szóbeszéd…

- Ugyan miről fecsegnek? – kérdezte érdektelenül Draco két korty tea között.

Lucius szeme megvillant a kiürült csésze láttán. Itt az idő…

Szívébe szorító érzés költözött, torka pedig kiszáradt; egész testében és lelkében tiltakozott a beszélgetés ellen, de nem volt választása. Rettegett a választól, ami mindent megváltoztathat.
Tudta, hogy felesleges tovább húznia, ennek meg kell történnie, így hát megköszörülte a torkát és belekezdett a fejtegetésbe.

- Azt beszélik, tévúton jársz. Azt beszélik… a lelked lángra gyúlt egy tisztavérű mágus számára tiltott nő iránt. Sóvárogsz egy… egy sárvérű után. Vagy talán tévednek? – Undorral és borzongással átitatott szavai úgy tűnt, félelmetes kísértetet idéztek Draco számára.

- Ostobaság! Kitől hallottál ekkora balgaságot, apám? – nevetgélt zavarában.

Az ifjú Malfoy próbált magabiztosan válaszolni, de megbicsaklott a hangja. Kihúzta magát, hátradőlt a székében, ezzel is növelve a távolságot kettejük között. Igyekezett elegáns, megtörhetetlen nyugalmat erőltetni a vonásaira, de apja megérezte a bizonytalanságát. Nem állta a tekintetét, elfordította szégyentől vörösödő orcáját; ez volt az a bizonyos rés a pajzson. Nyakában megfeszültek az izmok, ahogy próbált ellenállni a válaszadás súlyának. Idegességében folyvást harapdálta a szája szélét és tördelte az ujjait; rettegett a folytatástól. Legszívesebben kiszaladt volna a szobából, vagy felejtés átkot szórt volna a vele szemben üldögélő férfira, de már minden hiába lett volna. Megsemmisülten emelte elkínzott pillantását az apjára és még hosszú percekig hallgatott.

Lucius számára elérkezett az idő, hogy ott támadjon, ahol a legjobban fáj; tisztában volt vele, hogy hazugságon kapta csemetéjét, de azzal is, hogy az általa imént elfogyasztott, Veritaserummal kevert tea segítségére lesz, akármilyen irányt vegyen is a beszélgetés.

- Botor dolog kérdésre kérdéssel felelni; felfedi a felkészületlenséget vagy épp a hazugságot – vonta fel a szemöldökét Lucius. – Mit sem ér az álarc, ha már nem véd, nem igaz? – fűzte tovább a szót.

- Sosem hazudtam neked! – csattant fel kétségbeesetten Draco.

- Most is hazudsz – suttogta kaján mosollyal ajkán Lucius. – Miért nem vállalod fel magad?

- Felvállalom magam!

- Újabb hazugság! – csapott az asztalra ingerülten a családfő.

Makacs kölyke! Minden erődet beveted, hogy védekezz a Veritaserum hatása ellen… érzed már a veszted, nemde bár?

Ne aggódj, biztosíthatlak, hamar belefáradsz majd a hadakozásba, s én itt leszek, hogy meghallgassalak!

Ha törik, ha szakad, akkor is kihúzom belőled az igazságot!

– Draco, fiam - váltott taktikát –, csak akkor védhetlek meg, ha őszinte vagy hozzám. – Olyan erővel szorította ökölbe a kezét, hogy ujjai elfehéredtek, és a körmei apró félholdakat vájtak a tenyerébe. Nem volt hozzászokva, hogy dacoljon vele a saját vére. – Választ kell adnod. Igazak a kósza hírek? Ha nem, egyszerűen cáfold meg őket. Ha mégis valósnak bizonyulnának… – Minden erejét össze kellett szednie, hogy leplezni tudja egyre felgyülemlő indulatait. – Minden rendben lesz – jelentette ki végül, de ez inkább hangzott önmaga nyugtatásának, mint fia bátorításának.

A Mardekár mindig harsány és nagyképű fenegyereke konokul hallgatott, így Lucius pár újabb perc kínos csend eltelte után belekezdett a vallatásba.

Jól forgatta a szavakat és beszéltette Dracót, hogy oldja a feszültséget. Mire a lényeghez érkezett a beszélgetés fonala, majdhogynem barátira fordult a hangulat az irodában eltekintve attól, hogy őt magát majd’ szétvetette a tehetetlen düh.

- Mégis a Nagyurat szolgálod…

- Mert ez a kötelességem és az életem.

- Ezt akartad, nem igaz?

- Te akartad.

- Megint hazudsz! – sziszegte lekezelően Lucius. Egyre nehezebben türtőztette magát.

- Igen, mert félek.

- Mitől félsz?

- Szégyent hozok magamra és a családomra. Megölitek, miattam.

- Nincs szereped a sorsában, a puszta létezése ítélte halálra. Az életed árán is megvédenéd?

- Talán, nem tudom.

- Majd kinövöd. – Mély hangja megnyugtatóan veszett a csendbe.

- Úgy gondolod?

- Tudom! Hamar rájössz majd, hogy egy ilyen nem való hozzád! Sokkal jobbat érdemelsz – bizonygatta. – Eddig sem voltak titkaink egymás előtt, miért épp most, a legkiszámíthatatlanabb időkben lennénk hűtlenek egymáshoz, hm? – Hatásszünetet tartott. – Elárulnád végre, ki az a lány?

- Granger – nyögte ki végül.

Draco kifejezéstelen arccal bámult az előtte elterülő tekintélyes asztal egy mozdulatlan pontjára. Mintha kizsigerelték volna. Zavarában gyűrögetni kezdte a zakója ujját és az ajkába harapott, mielőtt tovább fecsegne. Bár lehetne még ennél is rosszabb?

Lucius nagyot nyelt, hogy magába fojtsa a késztetést, hogy megátkozza a fiát. Megkövülten bámulta a maholnap felnőtt fiatalember szégyentől reszketeg alakját.

Az igazság súlya, mi a vállukra nehezedett, mély kábulatba nyomta mindkettejüket. Lucius a legrosszabb rémálmában sem merte volna elképzelni, hogy valaha is ilyen körülmények között kell majd hallania Hermione Granger nevét.

- Eredj a szobádba – utasította fiát. – Várj egy keveset, míg elmúlik a szérum hatása, aztán segíts Anyádnak. A bálon találkozunk.

Draco valósággal felugrott a székből és szinte futva távozott a vesztőhelyéről.

Magára maradt tomboló haragjával. Minduntalan azon járt az esze, hogy mit ronthatott el életében, amiért egy ilyen gyenge, semmirekellő véráruló kölyökkel verte meg a sors. Elviselhetetlen volt a gyalázat és a kétségbeesés, ami a lelkét mardosta, majd’ megőrült belé. Úgy érezte, szüksége van valami erősre, ami eltompítja kissé szörnyen elviselhetetlen perceit.

Pálcaintése nyomán a teás csésze porcelánja nyomban elegáns üvegpohárrá változott, s lassan megtelt a legkiválóbb Ogden-féle Lángnyelv-whiskyvel.

Nagyot kortyolt az italból, és az ablakhoz lépett. Élvezte, ahogy a jéghideg nedű végigmarja a torkát és lemossa róla a ráforrt átkokat és válogatott szitkokat. Elgondolkodva követte tekintetével a sötét égen vadul cikázó villámokat. Fejében unos-untalan Draco szavai visszhangzottak és időről-időre megrándult tőlük, mintha csak áramot vezettek volna a testébe.

Egyszeriben csacsogó, női hangokra lett figyelmes.

- Hallotta, Kedvesem? Az ifjú Malfoy úrfi…

- Igen, igen, micsoda szégyen! Hát egy csepp jó modor és tartás sem szorult abba a fiúcskába?

- Az apjának most bizonyára égnek áll minden szál haja. Hogy fogja ezt az incidenst eltusolni a Sötét Nagyúr előtt?

- Draco feladta a leckét az apjának, az már szent igaz…

- Elhallgassatok! – förmedt Lucius az ablakkeret mellé akasztott festményben teázó öreg boszorkányokra. – Ha nem akartok rögvest a lángok martalékává válni, akkor mélyen hallgattok mindarról, ami délután elhangzott e falak közt. És most kifelé! – Mondandóját megtoldotta egy durva káromkodással is, mire az idős hölgyek hangos kárálásba kezdtek.

- Viselkedjen, kérem! Felháborító!

- Micsoda modor!

- KIFELÉ! – Már emelte a pálcáját, hogy beváltsa a fenyegetését, de a kék ruhás dáma – a tragédiát megelőzendő – kirángatta méltatlankodó barátnőit a portréból.

Hirtelen pennasercegésre ütötte meg a fülét. Úgy kapta oda a fejét, hogy még a nyaka is megrándult – érezhetően gyengültek az idegei az utóbbi időben. Lassan visszalépett az asztalhoz és nyakát masszírozva fölé hajolt, hogy jobban lássa a naptárban kirajzolódó üzenetet. Az almanach aktuális dátuma alá apró smaragdzöld gyöngybetűkkel a következőt vésték:

Megérkeztek a vendégeink. Ő is köztük van.

Hermione Granger… Talán mégis engem pártol a szerencse.

Telt ajkai gonosz mosolyra húzódtak. Az asztalán szétterített iratok, jelentések és akták között megakadt a pillantása egy fényképen. Hideg szürke szeme megvetően siklott végig az azonosító fotográfiáról rá mosolygó fiatal boszorkánytanonc vonásain. Íriszeiben sátáni fény derengett, ahogy lelki szemei előtt megelevenedett a kép, miként fogja válogatott átkokkal és kínzásokkal megtorolni, hogy csorbát ejtett a Malfoyok jó hívnevén és megmérgezte az egy szem fia lelkét.

Légy üdvözölve minálunk! Te leszel az este díszvendége, kedvesem.

Halottak napja… igazán találó ünnep a magadfajta söpredék életének kioltására. Készülj fel, a legkevésbé sem leszek kíméletes hozzád…

Hosszú esténk lesz.

La folie du Seigneur

Már javában tartott a bál, mire Lucius és családja angolos késéssel megérkezett a szalonba. Szemet gyönyörködtető, misztikus látvány tárult a szemük elé és csalogató ütemek simogatták érzékeiket.

A sötétben úszó termet lebegő gyertyák fénye vonta földöntúli, bronzos derengésbe, míg a falakról – természetesen a vagyonokat érő festményeket jól kontrasztozva – a legelőkelőbb méregzöld selyem és fekete organza szövetek omlottak alá díszítésként. A parkett szélén hosszú asztalok sorakoztak, s rajtuk finomabbnál finomabb életspecialitások csábították a meghívottakat. Alázatos szolgák hada sürgött és forgott a vendégek között, különleges borokkal és pezsgőkkel kínálgatva őket. Lucius keresve sem találhatott volna egyetlen üres tálat sem az asztalokon, serény házimanói folyvást szolgálták fel az újabb fogásokat.

Kellemes waltzer dallamai lebegtek az elegáns társaság feje felett, a szebbnél szebb ruhaköltemények és abroncsos szoknyák lágyan ringtak a ritmusra. Valósággal vibrált a levegő a titokzatos álarcoktól és a halálfalókat összetartó gyűlölet fülledt szenvedélyétől. Az egybegyűltek udvarias biccentéssel üdvözölték a házigazdákat, ahogy azok elhaladtak mellettük. A teremben szakadatlan lüktető gyászkeringő igazán morbid, mégis kifinomult látványt nyújt, állapította meg büszkén Lucius. Pontosan ilyennek képzelte el ezt az estét.

A fő asztal számukra fenntartott helyéhez vezette Narcissát és Dracót. Magához vett egy testes borral töltött kristálypoharat és szót kért.

- Hölgyeim és Uraim, Barátaim! Hadd köszöntselek benneteket illő hódolattal ezen a csodálatos, viharos, őszi éjszakán! Remélem, elvárásotoknak megfelelő fogadtatásban részesültetek, míg engem elszólított a kötelesség. – Itt szúrós pillantással a tömeg szélén álló Blinkyre nézett. – Sajnálattal kell közölnöm, hogy a Nagyúr ma este nem tisztel meg minket borzongató jelenlétével – izgatott sustorgás és találgatás kelt szárnyra a sokadalomban –, azonban helyette olyan látogatók vesznek részt a mai gyűlésen, kiket méltó bánásmóddal kell magunk közé fogadnunk. Meglepetésvendégeink hamarosan érkeznek, addig is folytatódjék a lakoma és a tánc!

A tószt végeztével illedelmes főhajtással viszonozta az iménti köszöntéseket, amit a családtagok és barátok halk tapssal nyugtáztak. Mikor végre kikerült a figyelem középpontjából, kezet rázott pár maszkos varázslóval és kezet csókolt néhány álarcos hölgynek. A falnak támaszkodva békésen iszogatta az épp megkezdett, új pohár brandyjét, mikor Narcissa beúszott a látóterébe egy délceg, éjkék taláros férfi oldalán.

Pillantása sóvárogva kísérte Cissy törékeny alakját, és belényilallt a felismerés, mennyire elhanyagolta a feleségét. Gondterhelten vizslatta a törékeny karokat, amik épp egy erős vállat markoltak, és a szokásosnál is vékonyabb derekat, mire most idegen ujjak simultak. Oly kecsesen lépdelt és követte a keringő lépéseit a férfi karjában, akár egy pillangó, mi épp egy fekete rózsán pihenteti a szárnyait a telihold fényében.

Ujjai megfeszültek a poháron, és elöntötte a féltékenység. Sietve kiitta utolsó korty brandyjét. Poharát a kelleténél nagyobb erővel csapta a mellette vakon ásító ablak párkányára, és ellökte magát a faltól. Blinky nyomban ott termett, hogy összekapkodja az üvegszilánkokat, nehogy rossz fényt vessen az incidens a gazdájára.

Lucius odalépett a párhoz, és figyelmeztetően az ismeretlen férfi vállára ejtette a kezét.

- Elnézést, szabad lesz? Táncolnék a feleségemmel – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Az ismeretlen férfi elengedte az asszonyt, meghajolt és szó nélkül tovább állt.

- Ha megérzésem nem csal, te féltékeny vagy, Lucius – súgta mosollyal a hangjában Narcissa, miközben sóváron férje karjaiba simult. – Rég érintettük egymást. Mintha életek teltek volna el…

A férfi nem válaszolt. Megemelte az állát, hogy még véletlenül se kelljen hitvese mindig szomorú szemébe néznie. Határozottan, mégis gyengéden vezette táncba kedvesét és mélyen magába szívta az illatát. Képtelen volt szólni, tudta, hogy semmi sem menthető ok az elhidegülésére. Ha azt mondta volna, védelmezni akarta a sötétségtől, ami a lelkébe költözött, csalásnak hangzott volna, hiszen ő maga rántotta a homályba annak idején. Keserű emlékek tolultak az agyába, és még szorosabban ölelte magához a nőt, akit szeretett.

Tudom, hogy Te nem akartad ezt. Tudom, hogy nem ilyen életet képzeltél magadnak mellettem. Tudom, hogy csak szeretni akartál, szabadon, korlátok és csalódás nélkül. Ilyen jövőképet festettem eléd, mert gyáva voltam nélküled élni, és Te elhitted a hazugságom…

Narcissa csak beszélt és beszélt, hangja csendes és kellemes volt, akár a nyár esti fuvallat. Önfeledten ragyogott férje ölelésében és élvezte, hogy végre vele lehet. Kihasználta az időt, hogy ha csak rövid erre a rövid éjszakára is, de visszakapta azt a férfit, akibe beleszeretett, és akihez évekkel ezelőtt hozzáment. Mit sem sejtett abból, mit tartogatott számukra a hajnal sötétje.

Az egybegyűlt vendégsereg az idő múlásával mind vadabbra és harsányabbra itta magát a különféle hosszan érlelt borokból és minőségi Lángnyelv-whiskykből; gonosz kacajoktól és duhajkodástól zengett az egész kúria. Lucius döbbenten vette tudomásul, hogy alkoholmámorban úszó barátai és a tiszteletre méltó, tekintélyes hölgyek, urak, akikkel a party elején találkozott, egy és ugyanazon személyek, de a legkevésbé sem bánta a dolgot. Jól szórakozott a becsiccsentett boszorkányokon és egymás előtt nagyzoló mágusokon, szinte el is felejtette a délután kellemetlen élményeit, mígnem…

Éjfélt ütött a szalon órája. Kisvártatva elhalkult a zene, kísérteties aláfestést nyújtva az izgalmas percekhez és ösztönösen elült a hangzavar is. Mindenki susmorogva nézelődött, és találgatott, mi következhet most; Lucius pedig, miután váltott pár szót az egyik sötét sarokból mellé lépő vékony alakkal, ismét szót kért.

- Nagyra becsült társaim! Eljött hát a várva várt pillanat! Igen különleges vendégek csatlakoznak hozzánk, hogy emeljék az ünnepség fényét. Mondanom sem kell, el lesztek ragadtatva! – nevette el magát. – Nem is váratnálak benneteket tovább! Kaput nyiss!

Pálcaintésére lassan kitárult a szalon hatalmas, árnyékoktól fekete ajtaja. Tűz lobbant a folyosón forrongó homályban, majd szikrázva utat tört magának a tömegben. A hölgyek sikkantva, egymás lábán taposva hátráltak, hogy megóvják haute coture ruháikat a tűz karmazsin lángjaitól. Talpig feketébe öltözött, karcsú sziluettek szenvedélyes táncot lejtettek a lángnyelvek között, s oly könnyedén mozogtak, mintha a tüzes béklyók a testükhöz tartoztak volna születésüktől fogva. Szemükben démoni fény csillant, megdelejezve mindazokat, akik nézték őket. A forróság fényéből újabb fekete talárba bújt, csuklyás, hórihorgas halálfalók körvonalai bontakoztak ki. Egyenes vonalon haladtak a tűztáncosok után, előre a terem közepe felé, maguk után rángatva számtalan reszketeg, fehérbe öltöztetett, vonakodó alakot. Az egyre erősödő aláfestő zenébe úgy vegyült bele a sírásuk és jajveszékelésük, mintha kezdettől is a dallamhoz tartoztak volna. Ahogy bezáródott mögöttük az ajtó, a halálfalók közre fogták és a kör közepére terelték őket.

Mintha betanult színdarabot idéztek volna, az elegáns sötét mágusok és mágusnők lassan ismét táncba kezdtek. Ráérős léptekkel, vészjóslóan keringtek a rideg dallamokra, fekete abroncsos szoknyáik és frakkjaik meg-megérintették a jövevényeket. Földöntúli kórus énekelt végítéletet a fejükre és minden átmenet nélkül elragadták őket egymás védelmező közelségéből. Táncba vitték mindet egytől-egyig, kivont pálcával felfegyverkezve irányították megtörten reszkető lépteiket. A sárvérűnek kikiáltott boszorkányok és varázslók dísztelen fehér ruhái groteszk látványt nyújtottak a számlálhatatlan sötét selyem, tüll és organza ruhaköltemény hömpölygése közepette.

Kézről kézre adták egymásnak foglyaikat, kimondhatatlanul élvezték a haláltáncot. Lucius épp Bellatrixet vezette temperamentumos dallamok szárnyán a terem közepe felé, mikor felfigyelt a fiára. Draco épp Hermionéval keringőzött. Leküzdhetetlen erővel, mégis gyengéden ölelte a derekát és vezette, lehetőleg kifelé a tömegből, de terve sikertelennek bizonyult. Apja másodpercek alatt mellette termett és kitépte a karjaiból a zokogó lányt; helyére a tébolyultan kacagó nénikéje lépett.

- Ne sajnáld őt, Draco, az ő neve mától Halál – hallotta a mellette elsuhanó Bellatrix gyöngyöző kuncogását.

Nagyon helyes. Te fogod megölni, Draco, hogy bizonyítsd a hűséged!

Nem hagyhatom, hogy ez a nő elvegye az eszed. Kórság, megmérgez, ez nem szerelem, csak gonosz varázslat!

Gyűlölködve szorította magához a reszketeg lányt, de mégis úriember módjára vezette.

- Ma éjszaka – duruzsolta a fülébe csendesen – a halálba táncolod magad, Hermione Granger.

Lassult a ritmus, és az álarcos alakok utolsó dallamra tett lépéseikkel visszaterelték rabul ejtett partnereiket a kör közepére, hogy ismét köze foghassák őket. Pár pillanatnyi jéghideg csend ereszkedett a fullasztóan meleg bálteremre, de Bellatrix Lestrange nyughatatlan őrült kacaja hamar megtörte a döbbenetet. Mások is csatlakoztak jóízű, kárörvendő nevetéséhez, és nem telt bele egy perc sem, már az egész társaság az egymáshoz simuló, rettegő vendégeken mulatott.

Lucius izgatott tekintetek kereszttüzében a kör közepére sétált, és karon ragadta keringőpartnerét.

- Ez itt – mutatott a lányra – a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola iskola első diákja, Hermione Granger. – Megvetéstől izzó szavait kitörő hahotázás kísérte. Gonosz mosollyal pillantott Dracóra, aki halálra váltan bámulta foglyul ejtett szerelmét. – Kérdem én, mivel több egy sárvérű fattyú tudománya, mint a mi aranyvérű fiainké? – A tömeg felhördült a vérlázító szónoklattól. – Kérdem én – fordult Hermionéhoz – csak nem hitted, hogy egy magadfajta söpredék csellel lopott varázsereje többet ér a tisztavérű mágusok hatalmánál?

- Nem hittem! Én soha nem mondtam ilyesmit! – vetette ellen zokogva Hermione, de Lucius rá sem hederített. Próbált szabadulni, vadul rángatta magát, míg a férfi magához nem rántotta és meg nem markolta a torkát.

- Buta, naiv kislány vagy, aki azt hiszi, megválthatja a világot… pedig intelligensnek és kiemelkedően okosnak mondanak – alázta tovább a tehetetlen lányt. – Talán elhiszed magadról, hogy sokra viheted, de köztünk nincs jövője a betolakodóknak. Nézz csak körül!

A korábban oly illedelmes és kimért vendégek valósággal acsargó, vérszomjas fenevadakká váltak. Duhaj kiáltásaik kísérték Lucius minden egyes szavát, elnyomva ezzel Hermione és a többiek könnyes fohászait.

- Lássuk hát, mit hitt magáról ez a lány! – Harsogó szavainak mennydörgéssel adott nyomatékot a jéghideg éjszaka…

Draco felé lódította a félájult Hermionét, aki erőtlenül belecsimpaszkodott évfolyamtársa dísztalárjába. Apja intésére az ifjú Malfoy teljes erőből hátracsavarta kedvese kezét, s megsemmisült arccal bámult maga elé, kerülte a vele szembenállók pillantását. Azt gondolta, mikor kora este kilépett az apja irodájából, rosszabb már nem jöhet…
Vasmarokkal szorította az erőtlenül küzdő lányt; tudta, hogy meggyőző alakítást kell nyújtania, most nem hibázhat, különben oda lesz minden. Abban bízott, ha követi apja utasításait, akármilyen kínokat kell is kiállnia a szeretett lénynek, talán megmentheti a haláltól.

Lucius átszellemült arccal lépett be Hermione védtelen elméjébe, és erőszakosan kutatni kezdett. Vadul kereste azt az eltitkolt tényt, amivel még jobban tönkreteheti a lelkét, mielőtt végképp kiűzné a testéből. Mikor megtalálta, amit keresett, elmaradt a várva várt örömittas kacagás. Hitetlen pillantása a lányról a fiára vándorolt.

Hogy lehetséges ez? Mindketten…

- Hermione Granger szerelmes a fiamba, Dracóba! – ordította bele a feszült csendbe. Hatásszünetet tartott, hogy magához térhessen a döbbenetből. Kitörő nevetés töltötte be a termet, míg ő teljesen lefagyott elmével bámult a két fiatalra.

Hermione ajkába harapott, hogy elfojtsa hangos zokogását. Könnyei úgy peregtek, mint a záporeső, ennél megalázóbb dolgot álmában sem tudott volna elképzelni. Előregörnyedt, de fogva tartója nem hagyta, hogy a földre rogyjon. Keményen tartotta, de mindenki mással ellentétben faarccal bámult az apjára, aki idő közben újra belelendült.

- Ez a mocskos kis sárvérű éjszakai pillangó azt remélte, hogy a jóképű szőke herceg megmenti őt a Gonoszoktól, és majd boldogan élnek, míg meg nem halnak – gügyögte a hitetlenkedő nevetéstől fuldokló szőke férfi. Úgy érezte, megbomlik az agya. – Ha nem látom mindezt képekben, magam sem hiszem el! – kacagott tovább. – Beleszerettél abba, aki a születésed pillanatától fogva a halálodat akarja! Jobban vágyik rá, mint egy korty vízre! Mégis miben hittél, te átokverte korcs? – Lucius keményen fúrta a tekintetét Draco rémült szürke pillantásába.

- Hazugság! – kiáltott Draco, de kétségbeesett hangját elnyomta az újabb hullámban rájuk zúduló őrjöngés.

- Aki kapja, marja – nyögte a nyughatatlan kárörömtől remegő hangon Lucius, és a halálfalóknak sem kellett több. Rávetették magukat a lábuk előtt reszkető, szerencsétlen, elkínzott fiatalokra. Míg a többiek saját, külön bejáratú sárvérű áldozatukért tépték egymást, Lucius előre szegezte szilfa pálcáját. Egész este alig győzte kivárni ezt a pillanatot. Artikulátlan ordításában távolról felfedezni vélte Narcissa hangját, amint őt szólongatja, de már megszűnt számára a külvilág; szinte teljesen elszakadt a valóságtól. A mámor, amit Hermione velőt rázó sikítása szabadított utolsó ép gondolataira, folyékony adrenalinnal keveredett az ereiben, s jobban letaglózta, mint a legnemesebb alkohol aromája. A vállán érezte Narcissa remegő kezeit, amint próbálta kibillenteni a koncentrálásból, de durván lezárta magáról a kérlelő érintést és hátra sem nézve folytatta a kínzást.

Draco térde megbicsaklott, ahogy a kínok kínját átélő Hermione összerándult a szorításában. Szakadatlan sikítása elvette az eszét, idegszálai pattanásig feszültek, ahogy a kínkeserv utat tört magának az elméjében. Fogait összeszorítva próbálta újra és újra talpra rántani szerelmét, miközben úgy érezte, lassan, de biztosan ő maga is megháborodik, ha tovább kell ezt hallgatnia. Kettős érzések tomboltak a lelkében. Valahol örült, hogy érzései viszonzásra találtak, de mégis, most jobban gyűlölte magát ezért, mint valaha. Szavakba önthetetlen düh és utálat uralkodott el a lelkén, ahogy az apját nézte. Pálcát ragadott és ráolvasta az első eszébe ötlő átkot, de támadása hatástalannak bizonyult.

A földről feltápászkodó Narcissa gondoskodása volt az egyetlen, ami kegyelmezett Luciusnak Draco átkai és ártásai ellen. Megalázottságát félredobva oltalmazta jéggé ridegült szerelmét a saját fia érzései és fájdalma ellen; fenntartotta a védelmet és hárított mindent, ami kárt tehetett volna a szőke férfiben, de egyetlen egyszer sem támadott vissza.

Elszabadult a pokol. A halálfalók egymásra támadva próbálták megszerezni a maguk számára kívánt foglyot, alkoholos befolyásoltságuk okán pedig odáig fajultak a dolgok, hogy már egymást kínozták és átkozták. Az igényesnek induló Mindenszentek napi bálterem a Borzalmak és Indulatok barlangjává lényegült át a fejvesztett dulakodásban.

Lucius alig hallott már mást az általa kínzott sárvérű lány sikításán kívül. Olyannyira elborult az elméje, hogy átkait már irányítani is képtelen volt; a következő Crutiatus átokkal telibe találta a saját fiát. Draco ordítva terült el a földön Hermione mellett. Olyan erővel rándult görcsbe minden porcikája, hogy elfehéredett ujjai nyomban darabokra törték egyetlen fegyverét.

Narcissa most Draco felé lendült, rávetette magát, és minden mágikus tudását félresöpörve a testével védelmezze a fiát. Zokogva könyörgött az életükért, ám ekkor Lucius rájuk olvasta a halálos átkot.

Éles sikítás. Egész termet betöltő, vakító, ezüstöt villanás. Fülsiketítő mennydörgés…